Beüti a Microsoft az első szöget a Windows 10 koporsójába

Hamarosan nem lehet majd a Microsofttól megvásárolni a Windows 10 különböző verzióit. Szerencsére az operációs rendszer támogatása még évekig kitart majd.

 

A Microsoft január 11-én ütötte be az utolsó szöget három korábbi operációs rendszere, a Windows 7/8/8.1/ koporsójába, a továbbiakban ezek már nem fognak biztonsági frissítéseket kapni – a Chrome, valamint az Edge böngészők sem. A nevezett operációs rendszerek igen korosak voltak már, a 7 például 2009-ben jelent meg.

A lépéssel két támogatott Windows-verzió maradt, a 2015-ben bemutatott 10 és a 2021-es 11. Úgy tűnik azonban, hogy hamarosan megkezdődik az előbbi, idén 8 éves változat búcsúja is, legalábbis annak első stádiuma.

Ugyanis, mint arra a Tom’s Hardware felfigyelt, a Microsoft oldalán megjelent egy figyelmeztetés, melynek értelmében a Windows 10 Home és Pro változatait utoljára január 31-én lehet majd megvásárolni. Egyúttal megjegyzik, hogy ettől függetlenül a Windows 10 még támogatott marad, egészen 2025. október 14-ig kapni fog biztonsági frissítéseket.

Ez azonban csak annyit jelent, hogy magánszemélyként, közvetlenül a Microsofttól nem lehet majd megvásárolni az operációs rendszert. Azt nem tudni, hogy a cég viszonteladói kapni fognak-e a jövőben Windows 10 licenceket.

A Windows 10 jelenleg a legnépszerűbb asztali operációs rendszer a Statcounter legutóbbi, decemberi adatai szerint, míg a második helyet a Windows 11 foglalja el.

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print

Vélemény, hozzászólás?

Közösségi média

Segítségre van szüksége?

Foglaljon időpontot ONLINE!

Válasszon a szabad időpontok közül és adja meg a szükséges adatokat.

A lefoglalt időpontban érkezik kollégánk!

Ne mardj le semmiről

Hírek, akciók és érdekességek

Nem küldünk érdektelen dolgokat, csak ami fontos lehet minden felhasználónak