Sokszor hallani ilyen történeteket. Főleg külföldről. Néha itthonról is.
Az ember elolvassa, elgondolkodik rajta egy pillanatra, majd megy tovább, mert „velem úgysem történhet meg”.
Én is így voltam ezzel.
Egy túlhajtott év vége
A 2025-ös évem extrán stresszes volt. Folyamatos hajtás, kevés pihenés, sok felelősség. Az év végi lelassulás helyett is inkább az aggódás és a feszültség maradt meg. Utólag visszanézve minden adott volt ahhoz, hogy a szervezetem egyszer csak jelezzen.
Ez 2026. január 6-án meg is történt.
A reggel teljesen átlagosan indult. Felkelés, készülődés, a gyerekek összekészítése az iskolához, majd még a testvéremet is elvittem Budapest belvárosába. Semmi különös. Nem volt fájdalom, nem volt rosszullét, nem volt „vészjelzés”.
Amikor hazaértem, leültem az asztalhoz, hogy megnézzem az e-mailjeimet és ráhangolódjak a munkára. Ekkor jelzett az órám. Elsőre nem tulajdonítottam neki jelentőséget – azt hittem, egy szokásos értesítés.
Aztán újra jelzett.
Ezúttal megnéztem, és az Apple Watch EKG funkciója egyértelműen kiírta: „Pitvarfibrilláció.”
Amikor már nem lehet legyinteni
Ekkor kezdtem el igazán megijedni. Elővettem a vérnyomásmérőt, és az értékek finoman szólva sem voltak megnyugtatóak:
179/146 vérnyomás, 197 BPM pulzus.
Ezen a ponton már nem volt kérdés. Elindultam a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet 0–24 órás sürgősségi osztályára.
Sokan voltak, kevés orvos dolgozott, az ellátás lassan haladt – de fontosnak tartom leírni, hogy az ott dolgozók mindent megtettek, amit csak lehetett. Professzionálisan, türelmesen, emberként. Utólag is hálás vagyok érte.
Mit számított az Apple Watch?
A vizsgálatok során az orvos is elmondta, hogy az Apple Watch méréseit – bár nem minősül orvostechnikai eszköznek – tájékoztató adatként elfogadják. Az óra által rögzített EKG-t, a pulzusadatokat és a további vizsgálati eredményeket összevetve egyértelművé vált: valóban pitvarfibrillációról van szó, amit kezelni kell.
Időpontot kaptam egy beavatkozásra, amely során altatásban visszaállítják a szív normál ritmusát. Egy megoldható probléma – ha időben kiderül.
Mi lett volna, ha nincs rajtam?
Ez az a kérdés, ami azóta is motoszkál bennem.
Ha nincs rajtam az óra, nagy eséllyel:
- legyintek,
- elintézem annyival, hogy „biztos csak stressz”,
- halogatom az orvost.
- És pontosan ez az, ami igazán ijesztő.
Összegzés
Nem az Apple Watch gyógyított meg.
Nem diagnosztizált.
Nem helyettesítette az orvost.
De jelzett. Időben. Egyértelműen.
És ez elég volt ahhoz, hogy komolyan vegyem a helyzetet, és lépjek.
Ezért írtam meg ezt a történetet. Nem reklámként, nem pánikkeltésből, hanem figyelmeztetésként:
néha egy apró jelzésen múlik, hogy időben észrevesszük-e, amikor a testünk segítséget kér.
Én szerencsés voltam.
